Sziasztok! Jöttem szólni, hogy élek még... többé kevésbé. Kicsit elvesztem az elmúlt két hónapban (Úristen O.O), de csak a szokásos és már sablonosnak számító problémáim voltak... egyszóval a suli... de nem foghatom csak erre, ugyanis a kedves is alábbhagyott és mikor volt egy kis szabadidőm, akkor mással szívesebben foglalkoztam. Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztam a projektekkel, csak épp takarékra vettem a fordítások rotyogó lábosa alatt a tüzet. Haladtam, de szégyellnivalóan lassan, viszont az utóbbi egy-két napban összekaptam magam és a Watashi ga Motetébe is belehúztam, így már csak 5 fejezet van hátra és beérem az angol fordítást, ami azt jelenti, hogy 5 lefordított fejezet utána a szerkesztésre koncentrálok már, ami frissel is jár majd. Viszont a Kobayashit sem felejtettem el, hiszen múlt hónapban megjelent a harmadik kötet angolul, amit ma meg is próbáltam megvenni ebook formátumban, de ez nem jött össze, mivel nem Amerikában lakom :( Az ebook formátum gyönyörű, nagy felbontású képi anyaggal járt volna, de így a nyomtatott verzióra adtam le a rendelésem. Sajnos a beszkennelésére (egyelőre...) nincs lehetőségem, de találtam belőle kifejezetten szép japán rawot annyi szépséghibával, hogy a rawot feltöltő oldal logója rajta van minden egyes lapon. Ez egy csöppet elvesz az élvezhetőségi értékéből, de azért nem olyan sokat, kis logóról van szó, és amúgy is a történet a legfontosabb, nem igaz? :) Azt most még nem tudom, hogy a kötet mikor érkezik meg, kb. 2 hét kell hozzá, de a tisztítással tervezek előkészülni, hogy a megérkezése utána 1-2 napon belül ki is adhassam, de félek, hogy így is decemberre fog átcsúszni, viszont ha átcsúszik, akkor decemberben két kötetet is kaptok majd, ugyanis a negyedik kötet megjelenési ideje december elseje :)
Még egy kis türelmet szeretnék kérni tőletek, folynak a háttérben a munkálatok, aminek hamarosan látványos eredménye is lesz, ezt megígérhetem.
Még egy kis türelmet szeretnék kérni tőletek, folynak a háttérben a munkálatok, aminek hamarosan látványos eredménye is lesz, ezt megígérhetem.
U.I.: Felkerült az oldalra egy új sablon, ami egy kicsit hivatalosabb hatást kelt, remélem nektek is tetszik ^^

Szia. Én már nagyon várom az új fejezeteket! :3
VálaszTörlésSzia! Igyekszem minél előbb hozni az új fejezeteket. A fordítással jól haladok, már csak három fejezet van hátra ^-^
Törlés